Andalúziai

A modern andalúziai a spanyol ló leszármazottja, mely az arab és a berber mellett a legnagyobb hatást gyakorolta a világ lótenyésztésére. A XIX. századig Európa első számú kedvenc lova volt. A reneszánsz klasszikus lovasiskolában spanyol lovakon ültek. A bécsi spanyol lovasiskolában is - mint a neve is jelzi - spanyol lovakat használtak és használnak ma is. A híres lipicai is spanyol lovaktól származik, melyeket a XVI. században hoztak be Spanyolországból a szlovéniai Lipicára. A spanyol ló majd minden fajta kialakulásában szerepet játszott, és számos amerikai állomány is belőlük származik.
Tenyésztés
Az andalúz tenyésztés központja Jerez de la Frontera, Cordoba és Sevilla voltak, ahol karthauzi szerzetesek irányították a fajta alakulását. A spanyol ló feltehetően az őshonos, a tarpánnal rokon sorraia és a berber hódítók lovainak keverékéből származik.
Jellemző tulajdonságok
Az andalúzra jellemző, hogy nemes megjelenésű és bár nem gyors, de atletikus, szeret menni. A fej nemes, jellegzetes kosfej alakulása igen kedvellté tette a reneszánsz iskolák lovasai körében. A sörény és a farok szőrei hosszúak, dúsak és gyakran hullámosak. A válltájék erős, széles, de a lapocka nem olyan dőlt, mint a telivéré. Szabályos, ellenálló paták, kiváló csontozat, jó ízületek és erős csánkok jellemzik.
A fajta kialakulása
Berber: Erőt, tüzességet, menőkedvet, bátor természetet, életerőt örökített.
Sorraia: A "primitív" ősállomány keménységet, kitartást adott.

Képek